Kischkatscha für dich

 2013.02.14. 13:31

Letettem az első német nyelvvizsgát. Természetesen ez még csupán a kezdet; egy, az otthoni rendszer szerint értelmezett alapfoknak megfelelő szint. Mintegy négy havi, fokozottan intenzív, gyorstalpaló kurzus (napi négy óra, plusz házi feladatok stb.) után itt tartok. Mivel tovább folytatom, az év végéig remélhetőleg a középfokú szintig eljutok. Az itteni osztályozás szerint hatféle fokozatra vannak felosztva a szintek: A1/A2, B1/B2, C1/C2 (ezekből a mostani az A2, a középfokú pedig nagyjából a B2 kategóriának felel meg, és persze EU-kompatibilis). Linzben élek most, és szeretnék egy darabig még itt is maradni…

A2_karte.jpg

S hogy mitől olyan érdekes ez itt? Egyrészt mivel ennek kapcsán elképzelhető, hogy egyszer talán (majd) a (távolabbi) jövőben ez ékes germán nyelven is egy kicsit fogom boldogítani az esetleges kisérdeműt (nagyérdeműt sosem mernék írni, hisz olyasmi rég nincs… és ebben a műfajban már nem is lesz); úgyhogy lehet reszketni; másrészt pedig tessék, itt az alibi, hogy miért nem halad előre a fejlesztés. (Nyilván egyéb munka mellett csinálom.)

A2.jpg

(a téma folytatása: Kischkatscha neugeladen)

Címkék: német nyelvvizsga a2 kiskacsa

A bejegyzés trackback címe:

https://rosetta.blog.hu/api/trackback/id/tr275080300

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Van 2013.02.18. 17:15:01

Hogy sose bírtad említeni, hogy "Gyula" névvel is bírsz...

rosettif · http://istennyila.hu/ 2013.02.18. 18:12:29

@Van: Igen, mert a Vernéről már magyarosítottam... :D