Turbo Chameleon 64

 2014.05.19. 17:51

A múlt hétvégét rászántam, hogy nekiálljak végre módszeresen hardvertesztet írni (miután már megígértem rég, hogy prezentálok ilyeneket, csak ezt eddig nem sikerült beszorítani az egyéb teendők közé). Ennek első számú alanya természetesen a Turbo Chameleon 64 kell legyen, mely a nyolcbites hardveremulálás egyik jelenlegi csúcsterméke és a 64-es architektúrájának legkiválóbb utókonstrukciója.

cham_01.jpg

Valójában mindezeket a fenti jelzőket a Commodore One-nak kéne viselni. Azonban a C-One projekt sajnos elbicsaklott, több okból. Egyrészt kissé drága volt és bonyolult a retrófanoknak – másrészt pedig nem valósult meg az ígért szoftvertámogatása (anélkül meg nemcsak drága lett és bonyolult, de haszontalan is). Egy, a PC-s sztenderd ATX formátumhoz igazodó alaplapról beszélünk (mely ezáltal PC-s házban, PC-s tápegységről, PC-s külső perifériákkal üzemeltethető), s az egyik első újrakonfigurálható számítógépről egy Altera FGPA-vezérlővel (plusz egy csomó bővítéshez használható csatlakozófelülettel) ellátva: itt jelent meg az a koncepció, hogy a tetszés szerint programozott FPGA révén ugyanaz az eszköz mintegy „átváltozhat” mindenféle számítógéptípussá. Ehhez egy-egy ún. „mag” (azaz core) „szoftver” (azaz inkább mondjuk úgy, hogy leíró kód) rátöltése szükséges. (Egyébként a Chameleon 64-es magja kompatibilis maradt vele, azaz futtatható lenne C-One-nal.)

cham_02.jpg

A bájos mosolyú Jeri Ellsworth tervezte az alaplapot, majd a német Individual Computers cég kezdte gyártani azt 2003-ban, s ez nagyon ígéretes kezdet volt. De a köztük lévő viszony megromlott, és Jeri végül nem írta meg a tervezett magokat a hardverre (helyette inkább nekiállt a DTV tervezésének). Mások viszont készítettek ide később Amstrad (CPC), Amiga (Minimig) és Spectrum (ZX-One) emulációkat többek közt. Az elsődleges platform azonban a C64 lett volna, nemcsak visszamenőleges kompatibilitással, de nagyléptékű újításokkal és kiterjesztéssel (hasonlóan a szintén félresiklott C65-höz). A gyári alapmag a SuperCPU-ban használatos 65816 processzorra építkezett, csakhogy annak (14-ről így is közel másfélszeresére túlpörgetett) 20 MHz-es órajele helyett itt már akár bőven 100 MHz fölé fel lehetett volna menni (függően az alkalmazott SD-RAM-ok aktuális időzítéseitől), így az eddigi legerősebb turbóteljesítményt nyújtva. (Ezenkívül szerepelt az étlapon a 1581-es lemezformátumok kezelése közönséges PC-s drive-okkal, plusz HDD és CD-ROM, a VGA-kimeneten pedig akár 1280x1024-es felbontás 256 színnel… stb.)

cham_03.jpg

Miután ezt eltolták, a kitartóbbnak bizonyuló Jens Schönfeld nem törődött bele a kudarcba, hanem néhány évvel később összeütötte a Turbo Chameleont, ami nagyban hasonló, bár jelentősen gyengébb teljesítményű, de ugyanakkor sokkal kisebb, takarékosabb és kompaktabb – olyan, mint egy cartridge. A régi magok jó részét is át lehetett vinni rá, majd továbbcsiszolni. Sajnos itt is lebeg ugyanaz a baljós végzet, mivel mind a mai napig (2006 óta) béta verzióban van az egész fejlesztés, de nem kell megijedni tőle, ugyanis már jelen állapotában is kitűnően működő és elképesztő mennyiségű hasznos funkcióval bír – most, miután már én is birtokomba vettem, bátran merek biztatni rá mindenkit, hogy teljes nyugalommal szánja rá a pénzt, mert megéri (feltéve, ha szívügye az embernek a C64 és a retró).

cham_04.jpg

Úgy tűnik, az Individual Computers végleg kivonult az egyébként is inkább amigások felé koncentráló Vesalia webshopból, és tavaly óta saját boltot üzemeltet. Innen lehet megrendelni mintegy 240 euróért ezt. Tartozékként kapunk melléje a dobozban egy speciális break-out kábelt, továbbá egy sztenderd mini-USB kábelt, és egy CDTV távirányítót. Ezenkívül vehetünk 25 euróért Docking Stationt, illetőleg 60 euróért RR-Net MK3 hálózati kártyát hozzá még. Ez az egész rendszer alig több, mint 2 wattot fogyaszt összesen az áramból (ami töredékét képezi az eredeti 64-es mintegy 15-20 W közeli fogyasztásának, és még inkább a mai PC-k több száz wattos borzalmainak). Cserébe egy teljes C64 konfig csaknem tökéletes emulációját kapjuk, annak minden extra kiegészítőjével.

cham_05.jpg

Kétféleképp helyezhető üzembe: vagy stand-alone, vagy cartridge üzemmódban használva. Az első esetben a hozzá adott break-out kábel egyik ágán lévő USB-csatlakozón keresztül kell tápfeszt kapnia. Erre kiválóan alkalmas egy tetszőleges USB-töltő például (mely 5 voltos és 1 amperes), vagy akár egy PC ugyanúgy. (A PC-s USB-kimeneten mintegy 2.5 wattot ír elő a szabvány, innen ered ez a korlát – noha sok PC-ből ennél azért jelentősen többet lehet kivenni.) A másik esetben egy C64 bővítőportjára kell rádugni. Itt pedig a 64-es tápegysége, ami korlátozó tényező: a több évtizedes tápegységek már új korukban sem számítottak éppen minőséginek (a legtöbb gép haláláért ő a felelős!), épphogy ellátják a gépet, s ma már azt se lehet tudni biztosan, hogy egyáltalán plusz 1-2 W még kipréselhető-e belőlük… A legjobb döntés más, egyedi tápot alkalmazni helyette. (Például egy C128-as tápegységet egy csatlakozó-átalakítóval – nekem ilyen van.)

cham_06.jpg

A break-out kábelen még ezenfelül akad egy-egy PS/2-es egér- és billentyűzetcsatlakozó és egy (Commodore-os külső lemezegységekhez használatos) IEC soros port. Valójában mindegyik esetben a kártya lesz a rendszer szíve, a saját FPGA mikrokontrollerével – a cartridge üzemmód fogalma így kissé félrevezető. Épp fordítva kell tekinteni rá: nem a C64 bővül ki egy kártyával (mint ahogy azt régen megszoktuk, és gondolnánk), hanem a Chameleon bővül ki a régi gépben található perifériákkal (a billentyűzet- és a joystick-csatlakozók, meg persze a soros busz). Mindezekkel együtt – attól függetlenül – tudjuk használni a PS/2-es egeret és billentyűzetet. (Ha veszünk Docking Stationt, akkor az a 64-es oldalt helyettesíti, tehát oda lehet rákötni egy eredeti C64 vagy Amiga tasztatúrát, sőt, akár még négy botkormányt is egyszerre!) A Docking Station szép szürkére festett falemezre van négy csavarral ráerősítve (ez a fényképeken gumilapnak látszik, én legalábbis tévedésből annak néztem korábban) kis stabil gumilábakkal az alján, és kellemesen fixen tudja tartani a kártyát és az összes csatlakozót, nagyon praktikus.

cham_07.jpg

A mini-USB kábelen lévő második USB-csatlakozó kizárólag adatkapcsolatra szolgál (ellentétben az előbbivel, ami kizárólag áramfelvételi célokra): azon keresztül egy PC-vel (vagy Mac-kel) összekötve tudjuk beleégetni a flash memóriába a magokat. Rendszermemória gyanánt 16 MB-ot tartalmaz a kártya, ami tizenhat 1 MB-os virtuális foglalatra van felosztva, azaz ennyi rendszermagot tud hordozni egyszerre (több, mint elegendő ez!), s a beindítás után választhatunk közülük.

Ezenkívül van rajta egy VGA képkimenet, egy sztereó kisjack audiokimenet és egy infravörös szenzor (a CDTV távirányítóhoz), valamint pár LED és három nyomógomb. Jobboldalt egy nagy „lyuk” (egyelőre beragasztva egy kis műanyag takarólemezzel, mely könnyűszerrel kivehető, aztán visszatehető) hordozza a hálózati kártya helyét opcionálisan, felül szintén két kis kerek nyílással (ez a hálózati LED-ek helye). Belül van egy clock port nevű, 22-tűs apró csatlakozó (azonos az Amigákban használatos clock porttal), és az RR-Net kártya mértani pontossággal illeszkedik ezekre a helyekre. Szinte nincs egy milliméter fölösleges felület a teljes nyomtatott áramköri lemezen. (Belül még egy kis elemről táplált valós idejű óra, hátul meg az SD kártya foglalata látható.)

cham_08.jpg

A Chameleon egy különleges – nem dokumentált – módon használja a bővítőport csatlakozóját, ami kizárólag közvetlen egy 64-es hátoldala mentén működik: ez azt jelenti, nem lehet más kártyákkal együtt használni, és nem is szabad semmit közbeiktatni (mint mondjuk egy port replikátort); igaz, erre nem is nagyon lenne szükség, hiszen önmagában véve majdnem mindent tud… Sajna C128-cal szintén nem használható, sőt, a leírásban külön figyelmeztetnek, hogy ne is próbálkozzunk ilyesmivel, mert rossz esetben akár tönkremehetnek miatta az eszközök! (Ahhoz pedig túl drágák.) Ha nem stand-alone-ként, hanem cartridge módban futtatjuk, úgy két független kép- és hangkimenetünk lesz: egyfelől az eredeti 64-es gépben lévő (analóg), másfelől a kártyán lévő VGA és audio kisjack kimenet. Utóbbiak digitális replikációk: vagyis ezek jelét már az FPGA program generálja, ezért mind a kettő éppen olyan, mintha szoftver-emulátort használnánk… Sajnos, itt kell megemlíteni, hogy az egész konstrukció fájdalmasan gyenge pontja ez, és kiábrándító. A VGA-kép pont olyan, mint a VICE emulátor képe (igaz, vannak hozzá kompenzáló szűrők, mint pl. a CRT scanline, de ezek is éppen ugyanolyanok, és nem is lennék meglepve, ha kiderülne, ugyanazt az algoritmust használják); a SID emulálás pedig egyenesen borzasztó, a legpocsékabb, amit valaha is hallottam (még sokkal rosszabb, mint a VICE reSID nevű algoritmusa, ami azért legalábbis közepesen elviselhető; hát ez viszont egyáltalán nem). Talán ezeken a későbbi verziókban javítanak valamennyire, de én itt már komoly csodát nem várok. Egy dolog, hogy nem hasonlít a hangzása az eredetire – csakhogy itt még egyes hangok egyszerűen meg sem szólalnak… (A konkurrens 1541 Ultimate-nél egyébiránt kábé ugyanez a helyzet, bár ott legalább „darabra megvannak”…) Egyenesen öngól, hogy a kézikönyvben javasolják, tegyük egymás mellé az analóg és digitális képkimenet képét: hát én egymás mellé tettem (két monitoron, tényleg), és csak annál élesebben ordított a különbség. Az analóg VIC-II és SID chip az a két érzékeny pontja a CBM-nek, amit semmiféle digitális emulációval nem sikerült eddig kiváltania még senkinek sem jól – sajnos ebből pedig az következik, a stand-alone mód nem igazán célravezető. Egyszerűen muszáj ezek miatt originál C64 alaplappal együtt használni.

A többifajta rendszermaghoz viszont csak a digitális kimenetek állnak rendelkezésre. Az Amiga és ZX-Spectrum emulációkat nem sikerült elindítanom. (Azt hiszem, a tévém VGA-bemenete nem bírta az általuk beállított felbontást vagy képfrissítést, ezért nem volt kép – illetve az Amigához kellene egy eredeti Kickstart ROM is, ami jogvédett, így nem adhatják hozzá, hanem mindenkinek magának kell beszerezni, ehhez én már lusta voltam, nem érdekelt annyira. Mindenesetre az elsőként linkelt videóban elég sokat foglalkoznak az amigás résszel, onnan bepótolható az élmény.) Az Atari 2600 (VCS) és a Conway-féle Életjáték aranyos, bár ilyeneket akármilyen gépre lehet emulációban találni. Akad továbbá egy Pong replika, na az kimondottan tetszett, illetve egy Pac Man és egy Moon Patrol. Őszintén szólva én ezeknek nem látom sok értelmét – ugyanakkor óriási lehetőség rejlik még az FPGA-ban: írhatna rá mondjuk valaki egy C65 klónt akár, ha lenne ilyen vállalkozó szellemű. (De nincs.)

Ezek után mégis mi az, ami olyan jó az egészben? Máris sorolom: van benne REU (ez 16 MB akár), van GeoRAM (4 MB maximum), van EasyFlash – hibátlanul működik, jelentem, a Prince of Persiával legalábbis gond nélkül (én egyelőre azzal teszteltem). Emulálhat két 1541-es lemezegységet, és ezek az emulációk is nagyon jók (noha nem teljesen 100 %-osak, arra ott a 1541 Ultimate; de a legtöbb program fut velük, a gyorstöltők is, minden). Ki lehet cserélni a Kernal ROM-ot mind a gépben, mind pedig a drive-okban egy tetszőlegesre: ki is cseréltettem vele JiffyDOS-os verziókra mindent, ami szintén hibátlanul működött. (Attól eltekintve, hogy a drive-ok ROM-cseréjét valamiért nem jegyezte meg a flash, így minden bekapcsolás után kézzel kell. Ez nyilván bug, és remélem, hogy kijavítják mielőbb.) Ki lehet még cserélni a Basic és a karaktergenerátor ROM-ot is.

A ROM-ok mellett elviekben tárazhatunk belé egész sorozatnyi beépített cartridge-et (sőt, a CRT kiterjesztésű fájlok betöltése révén végső soron tetszőleges cartridge-et), igaz, ezzel még a jelenlegi verzióban kevésbé voltak jók a tapasztalataim. Négy virtuális cartridge-foglalat áll rendelkezésre, melyek közül az első kettő legfeljebb 64 kB, míg a másik kettő akár 1 MB méretű binárisokat is hordozhat (utóbbi az EasyFlash-hez ideális választás). A gyárilag előkészítettek közül például a Retro Replay (RR) és az MMC64 hibátlanul ment, ugyanakkor hiába próbáltam a Simon’s Basicet vagy a Prophet 64-et beélesíteni, azok mindenképpen kifagytak.

Kiemelten egyik legjobb tulajdonsága a CPU-turbó, ami pár esetben effektíve felülmúlja sebességben még a SuperCPU-ét is (bár ez sokmindentől függ, és konkrét esetenként változó). Szerencsére nagyon rugalmas és intelligens módon beállítható, hisz ez az egyik fő erőssége a kártyának. Teljességgel kiiktathatjuk, ha nem kell (így a tökéletes cikluspontos eredeti, kb. 1 MHz-es órajelen marad meg a processzor), vagy tetszés szerint állítható 2 és 6 MHz közt, illetőleg maximálisra (ez esetben nem lehet megjósolni fixen előre, hogy mennyi lesz, miután a kártya egyéb funkciói által szabadon hagyott erőforrásain múlik – minél többet szeretnénk itt elérni, annál többmindent kell kikapcsolni hozzá máshol; az elérhető gyakorlati maximuma kb. 10-14 MHz). Sőt, még lassítani is lehet (25-50-75 %-ára az eredetinek). A turbó bitet átvezethetjük a C128 által használt $d030 címre, ahonnan a futó program tudja akármikor ki/be kapcsolgatni azt – így minden erre írott régi szoftverrel is kompatibilissé tehető. Végül van egy igen hasznos opció: az IEC-érzékenység, ami azt jelenti, ha egy program elkezdi a lemezműveletekhez használt CIA-regiszterek bármelyikét írni-olvasni, a turbó tüstént „visszafékez” annak időtartamára az 1 MHz-es órajelre – ezáltal mindenféle fokozottan időzítésérzékeny kóddal szintén kompatibilis bír maradni (más szóval nem akadnak ki tőle a gyorstöltők).

A három vezérlőgomb közül a jobb szélső a reset gomb. Ha hosszasabban tartjuk nyomva (majdnem egy egész másodpercig), akkor újraindít mindent, azaz olyan, mintha ki- és bekapcsolnánk a gépet (éppen, mint a VICE-ban lévő soft és hard reset). A középső a menübe visz bennünket (ugyanide kerülünk a bekapcsolás után is, csak mindent törölve), ahonnan a futó programunkhoz akármikor visszatérhetünk (kábé ez a freeze funkció így). A baloldali gombunk pedig tetszés szerint programozható: nekem ami legjobban kézreállt, a lemezcserélgetés volt – de kivezettethetjük ide még a turbót is, vagy egyéb szerepköröket.

cham_09.jpg

A CDTV távirányítót használhatjuk egyaránt a billentyűzet és/vagy joystick helyettesítésére, miután a legfontosabb és a leggyakoribb „nyomnivalók” mind ott vannak rajta, méghozzá a lehetséges leglogikusabb elrendezésben: például a Power gomb a reset gombot váltja ki (a tőle balra eső két másik a bal és a középső gombot ugyanígy); a számgombok 1-től 8-ig az F1-F8 megfelelői; de elérhető többek közt a négy kurzor, a szóköz, a balranyíl, a Return és a Run/Stop; az oldalsó négy irány és a két nagy gomb pedig a botkormánynak felel meg (ami ráadásul még az 1-es/2-es port között is kapcsolgatható). Mind olyan helyre vannak téve, ahol két perc alatt megjegyzi az ember, aztán többé nem felejti el. (Teljesértékűen lehet használni a rendszert akkor is, ha csak ez van. Az egyik legkellemesebb meglepetéssel szolgált számomra, miután előzetesen még azt vártam, a távirányító egy parasztvakításként hozzáadott, fölösleges ballaszt lesz.)

cham_10.jpg

Ami egyébként a menürendszerre is érvényes. Jól felépített, átlátható, logikus és intuitív, egyszerűen remek érzés használni. A bekapcsolás után lefut egy kis önteszt, aztán rögtön elérhető minden fontos funkció egy-egy könnyen megjegyezhető billentyűlenyomással is. A tizenhat mag közül az első (a menüben az „a”-val jelzett, amúgy nullás sorszámú) kitüntetett szerepű, mert az bootol be automatikusan – a többi tizenötöt kézzel lehet behívni a menüből (az ábécé betűivel „a”-tól „p”-ig); vagy a négy betárazott cartridge-slotot ugyanígy (1-4). A legelső mag amiatt is különleges, mivel az az egy, melyet nemcsak USB-n, hanem PC segítsége nélkül, közvetlen az SD kártyáról is frissíteni tudjuk. (Ehhez csak egy update nevű mappába kell bemásolni előzetesen a fájlokat, s a gyökérmappába az update.prg programot, mely bekapcsolás után automatikusan lefut, aztán törlődik. Saját programunkat pedig boot.prg néven helyezhetjük ugyanoda, amennyiben azt szeretnénk automatikusan elindíttatni.) Ha véletlenül hibás kódot égetünk a flash memóriába, úgy előfordulhat, hogy nem fog tudni bootolni a rendszer – akárcsak egy PC-s alaplapnál végrehajtott hibás BIOS-frissítés –, de aggodalomra semmi ok, mert ilyenkor az USB-kapcsolaton keresztül még akármikor újból felülírhatjuk. A menüben az SD kártya teljes tartalmát is böngészni tudjuk, sőt, kiterjesztés szerint egy-egy fájlra bökve, mindig annak megfelelő műveletvégzés történik (egy okos plugin-rendszer van a háttérben): a PRG fájl végrehajtódik, a képformátumokhoz képnézegető alkalmazás töltődik be, a SID fájlokhoz zenelejátszó, a TXT fájlt megnyithatjuk olvasásra… stb. Kísértetiesen emlékeztet ez az egész dolog „fílingje” a DOS-os PC-s időszakban használt navigátorprogramokéra (Norton/Volkov/Star Commander, DosNav stb.). Gépi kódú monitor is van.

cham_11.jpg

Nemrégigen, ez év februárban adta ki az Individual Computers az RR-Net MK3 hálózati kártyát, mely az MK1 és MK2 utóda (ugyanazzal a Crystal CS8900A chipkészlettel és 10 Mb-es Ethernet-csatlakozással szerelve), és ugyanolyan kényelmesen – egyetlen kézmozdulattal – lehet „felinstallálni” a clock portra. (Ezenkívül van rajta egy cartridge-élcsatlakozó is, amivel a Chameleon nélkül, közvetlen egy 64-es hátoldalába is beledughatjuk.) Ilyen clock port található továbbá az IDE64 kártyákon és az Amiga 1200 számítógépben, így elviekben azokkal is lehetséges használni (kérdés, milyen szoftver-támogatással). A Turbo Chameleonban ehhez szükséges a legfrissebb firmware (ami jelenleg a 9-es, és szintén februári, pont ezért), ami automatikusan detektálja, és a menüben is feltűnik a beolvasott MAC Address (a hálózati hardverazonosító). Ezek után kétféle címtartományba tudjuk vele helyezni (vagy $de02, vagy $df20 – több nincs), egyelőre ez egy kissé szegényes (a nála olcsóbb, mégis több tudású 64NIC+ akárhová tudja helyezni). Ennél tovább nem jutottam vele jelenleg (a WarpCopy, amivel gyorsan ki akartam volna próbálni, csak nemes egyszerűséggel közölte, hogy „No RR-Net card detected.”), de az egész hálózati téma úgyis majd egy külön erre kihegyezett összehasonlító hardverteszt és blogposzt tárgya lesz később…

Egészében véve lenyűgöző fejlesztés a kis Chameleon; negatívum avagy hiány gyanánt mindösszesen kettő dolgot emelnék csak ki. Az egyik az, hogy – a fentebb részletezett digitális VIC-II és SID emulálás gyengesége miatt – végső soron nem váltja le az idősbödő 64-es vasat, hanem továbbra is inkább kiegészíti. (És márpedig úgy gondolom, sokan várják régóta a retrószínen azt a „megváltót”, akire majd mindenestül le lehetne cserélni az öreget; ezek után most már tényleg kérdés, egyáltalán valaha is lesz-e még ilyen.) A másik, ami bennem személy szerint, a jelenlegi firmware verzióban legalábbis kívánalmat ébreszt, az egy, a C64 Kernal/Basic környezetből elérhető rendes, hierarchikusan felépülő fájl- és mapparendszer-kezelési lehetőség hiánya. Olyasmire gondolok itt, mint amihez hasonlókat például a 64HDD, az SD2IEC vagy az IDE64 felületek nyújtanak (vagy akár a VICE) – felejtsük már el az egész, korlátozott D64/G64 „virtuális floppycserélgetést” végre. Oké, hogy a menüből ez tök jól kezelhető manuálisan – de a futó program nem látja a menüt, onnan nem tudjuk az SD kártyát (vagy akár a hálózatot, vagy egy szerver PC-t) böngészni. (Remélhetőleg a jövőben ezt megoldják.)

cham_12.jpg

(előzmények: Gép az emulánsok ellen, Commodore 128 Personal Computer és Karácsonyi turbó)

Címkék: pc usb sid amiga c64 floppy sc vice dtv chameleon fpga hardverteszt 1541 micromys jeri ellsworth c128 6581 supercpu 65xx jiffydos kernal 8580 reu c65 65816 c-one jens schönfeld rr-net ide64 easyflash

A bejegyzés trackback címe:

https://rosetta.blog.hu/api/trackback/id/tr306179926

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

blog.sancho.hu · http://blog.sancho.hu 2014.05.19. 20:14:21

Hú, ez jó volt. Sokat okosodtam, köszi! :) Osztom.

rATdrAgOn 2014.05.26. 21:22:44

Nos, az a trükk, hogy ha nem akarsz csíkododást, akkor olyan monitor kell, ami tud 50Hz-et és máris nem annyira rossz a TC64. :) A hangja tényleg "érdekes", de hallottam már rosszabat is emulátorból. :) Remélem a februári beta-9-es core-al próbáltad, mert van érezhető fejlődés. :)

Minimig core befűtése rém egyszerű. ZX-One-al még én is küzdök. Azt egyszerűen nem értem...

rosettif · http://istennyila.hu/ 2014.06.03. 03:02:49

@rATdrAgOn: Nem volt csíkosodás - egyszerűen nem tetszett. Nem tudják az analóg élményt emulálni jól... A hangot tényleg még a firmware frissítése előtt csekkoltam. (De abban meg már nem hiszek.) Ettől eltekintve azért egyértelműen az utolsó húsz év egyik legjobb történése ez. ;-)

TryMan 2015.04.10. 15:20:08

Csak jelezném, ha esetleg valakinek elkerülte volna a figyelmét, van Chameleon Beta-9c release (wiki.icomp.de/wiki/Chameleon#Updates)