Vannak mindenféle (régebbi és újabb) számítógépes játékprogramokkal foglalkozó blogok és más oldalak, melyek ezt a szerepkört már évek óta oly remekül betöltik, hogy teljességgel fölösleges volna velük felvenni a versenyt; ugyanakkor mégis szükségesnek érzem néha egy-egy játékot itt tárgyalni. Az a helyzet ugyanis, hogy a kalandjáték (s még inkább az Interactive Fiction) téma ma már eléggé szórványosan bukkan fel, így e téren némi kiegészítésre szorulnak a meglévők.
Ami viszont témába vág nálam: lehetőleg magyar fejlesztésű és/vagy magyar nyelvű, lehetőleg minél régebbi és „retróbb” (vagy más szempontból szokatlan), szöveges és/vagy grafikus kalandjátékok, és azok szerzői vagy kiadói, illetőleg egyéb viselt dolgainak alkalmilag alkalmazott tényfeltárása (s azon belül is a legkorábbi vagy a legkülönösebb és/vagy legkevésbé ismert – ritkán tárgyalt – összefüggésekre felhívni a figyelmet). (A felsoroltak között pusztán laza, megengedő VAGY kapcsolat áll fenn, azaz elég, ha az egyik jellemző már teljesül… vagy esetleg akár egyik sem.) Későbbiek során több hasonlóról tervezek még írni, most a sorban első lesz a Single Extreme Freedom című stuff.
Valójában nem is kalandjáték, hanem stratégiai játéknak készült eredetileg, a szerzője a nagykanizsai Tarnóczky Tamás volt 1994-ben és Commodore 64-esen. (Éppenséggel 1992 körül jórészt készen volt, de utána is javítgatta sokáig.) Olyannyira ismeretlen maradt sajna mindmáig, hogy nem csupán a fent említett blogok, hanem még a külön erre szakosodott (kiadatlan avagy félbehagyott C64 játékokat kereső) Games That Weren’t (azaz GTW64) weboldal sem fedezte még fel (akik pedig igen dicséretes módon még a mi kis bevégzetlen A pokol angyala 2-nket is taglalták egy éve… lásd a vonatkozó cikket; magam pedig annak kapcsán egyik levelemben külön felhívtam a figyelmüket rá, ám hiába); holott ez a négy lemezoldalt elfoglaló program tényleg megérne egy misét.
Személyes kötődésemet sem tagadom, hisz azzal kezdődik a történet, hogy valamikor kb. ’91-ben (vagy akörül) megláttam egy szöveges kalandjáték, a Két nap négy óra hirdetését a CoV hirdetési hasábjaiban (magáról e másik játékról majd később), mely Tarnóczky Tamás megelőző alkotása volt, és így próbálta eladni (az Alice Software Studio „kiadói” művésznév alatt), több-kevesebb sikerrel. Megrendeltem, s kaptam tőle egy fénymásolt és kézzel rajzolt borítójú kazettát postán – ez volt az első (és ha jól számolom, akkor talán azóta is egyetlen…) olyan játékprogram, melyért úgymond „legálisan” pénzt adtam (volt valami párszáz forint akkortájt). Éppen akkor kezdtem el A gálya írását, és Tamás lett az egyik első olyan, akivel ennek kapcsán rendszeres levelezést folytatgattunk évekig. Küldözgettük egymásnak a félkész demóverziókat időnként (én A gálya, ő pedig a Single Extreme Freedom – eleinte inkább cím nélküli – részleteit), így tesztelőként szórakozva, kölcsönösen besegítve egymásnak. (Érdekesség, hogy a hatására magam is nekikezdtem tervezni egy félig-meddig hasonló stílusú játékot Athar címen, melyből aztán végül nem lett semmi sem.)
Ez az ismeretség végül betetőzött, mikor mindkét játék elkészült. A CoV kiadta (elsőként a szerzői jogi törvénykezés változása után Magyarországon) a Wasted Time-ot ’93 végén, majd A gályát ’94 elején, s e megkezdett sort folytatta volna harmadikként a Single Extreme Freedom; sajnos végül mégsem történt így. Sikerült őt beinvitálni a CoV szerkesztőségébe (és egyúttal – először és utoljára – személyesen találkozni egymással), ahol bemutatta a kész játékot, sőt, még előzetes (színes, negyedoldalas, mint a mellékelt ábra mutatja – jelen esetben a CoV 45-ben, valamint még néhány azt követő/megelőző számban lévő) hirdetések is megjelentek róla az újságban, egy lehetséges olvasói előjegyzéssel; Getto maestro pedig gyűrte már az ingujját a következő borítóterv készítéséhez… Csakhogy Tamás egyszerűen eltűnt, s nem hallottunk róla többet. (Mai napig nem derült ki, miért.) Kár érte; jót lehetne nosztalgiázni most ezen is.
A játék tehát stratégiai a javából: a jó klasszikus, körökre osztott (ez esetben két játékos között, két joystickkal zajló), seregeket toborzós és városokat elfoglalós fajta. Két fiktív ország (Soregno és Saratosa) harcol benne egymás ellen, egy 320x200 (Hires) felbontású – s a képernyőn csak részletekben látható, így jobbra-balra görgetendő – térképen; az események gócpontjai a fent említett – szintén fiktív neveiket viselő – városok és kikötők; köztük lehet csapatokat mozgatni és muníciót, sőt, kereskedni, vagy a tengerparton lévők között hajón közlekedni stb. (Szórakoztató további lehetőségek, hogy néha újságot kell olvasni, vagy gyerekeket csinálni… Az idő gyorsan múlik, és ha valamelyik király utód nélkül meghal, akkor vége van a játéknak.) Három különböző (több évtizeddel korábbi vagy későbbi) dátum szerint kapcsolódhatunk bele a királyságok történelmébe: mindegyikhez egy-egy saját felvezető szöveg tartozik, és mindháromnál eltérő feltételek mellett indul a két ellenség. (Megválaszthatjuk az elején a játszma végcélját és egyéb körülményeket.)
Noha nincsenek ugyan benne olyan szép, interaktív, látványos és mozgalmas akcióbetétek, mint például a műfaj egyik őseredetijének számítható Defender of the Crown-ban (vagy akár a North and South-ban például), attól még a játékmenet (némi beleéléssel és fantáziával) kellőképpen izgalmas bír lenni; igaz, sajnos mindenképpen játékpartnert igényel, mivel a számítógép ellen nem harcolhatunk. (Ez egy elég komoly hiányossága.)
Ugyanakkor van egy kissé szokatlan (és ebbéli minőségében talán egyedülálló) vonása: a négy lemezoldal egyikét egy szöveges kalandjáték tölti ki. Egy afféle „játék a játékban” típusú dolog: azaz beépített, kisebb aljáték (vagy küldetés) a „nagy” játékon belül. A „Rebellion” menüponttal indítható kalandban az ellenfél egyik kiválasztott városát kell elfoglalni, illetőleg demoralizálni, pontosabban lázadást kell benne szítani (pl. a város egyetlen kútjának a megmérgezésével – de emlékeim szerint több más egyéb lehetőség is a rendelkezésünkre állott rá). Természetesen – mint a program egésze – ez az epizód is angol nyelvű (ennélfogva Tamás aktuális nyelvkészsége gyengeségeire itt-ott kisebb-nagyobb vicces helyesírási vagy nyelvhelyességi hibák révén rávillant).
Mondjuk annyit mindenképpen hozzá kell még tenni, hogy a kétjátékos üzemmóddal kombinálva azért némi átgondolatlanságot tükröz ez a rész: a másik fél tán elmegy kávézni, vagy izgatottan körömrág, amíg mi a szövegpötyögéssel bajlódunk – de az ötlet eredetisége (és a programozó ragaszkodása az általa is kedvelt másik műfajhoz) kétségkívül említésre érdemes.
Mikor néhány évvel később a CoV mint olyan („részletekben megjelenő könyvsorozat…” címszó alatt futó C= tárgyú kiadvány) lényegében véve megszűnt (azaz PC, aztán CD Ultra stb. lett belőle), s a 96/2-es CD-kiadványra rákerültek az általuk kiadott játékok, pár további program és a Miha Peternel-féle (első használható pécés, akkortájt még nagy dolognak számító) C64 emulátor kíséretében, e szegény Single Extreme Freedom sajnálatos módon még innen is lemaradt… Ennek oka, hogy korábban mindannyian megígértük a készítőnek, hogy ameddig hivatalos kiadásra nem kerül, nem engedjük ki a kezünkből a nálunk lévő verziót; addigra azonban már nem volt vele kapcsolat, ezért nem lehetett a beleegyezését kikérni a publikáláshoz.
Tamás, aki ’98-ban végzett a Műegyetemen, majd végül sikeres építészmérnök lett, a programadatbázisok szerint még egy 64-es játékot is írt, egy The Fly Part III néven futó szimulátorszerű valamit, mely engem kissé az ős-klasszikus
U.i.: Minthogy ez a játék kiemelt jelentőséggel bír számomra, készítettem neki egy kis fényképalbumot is a weboldalamon. Az a verziója, amelyet én teszteltem (s mely valamelyes csoda folytán épen megőrződött régi floppy lemezeimen), még egy kissé bugos volt (kisebb-nagyobb kellemetlenségekkel a joystick- és a billentyűzetérzékelés terén és kiforratlan következetlenségekkel a vezérlésben stb.), de azt hiszem, a szerző ezeket már később kijavította… Mint látom, több változatban felkerült a netre azóta, bár azokat nem néztem meg, de letölthető (többek között) mondjuk akár innen is vagy innen is. Jó szórakozást!
