Legalább egy évtizede nem jártam a saját pincémben. (Kivéve, mikor egyszer feltörték, de akkor is csak kívülről, a hegesztés és lakatcsere intézése végett.) Ugyanakkor tudjuk, hogy a megfelelő, freudista vagy jungiánus vélekedés szerint a pince egyúttal a tudattalan szimbóluma, ami idővel a nem használt vagy nem kívánatos emlékeink lerakóhelyévé is válik… Utóbbi értelmezés pedig elég könnyen tetten érhető a maga konkrét, tárgyi valójában akár, mely ráadásul olyankor a legszebb, ha „véletlenül” pont a kellő alkalomkor vet föl valamit (amire már nem is emlékszünk).
Néhány napja haza kellett ugranom egy ügyben, és hát ugye „véletlenül” úgy alakult, hogy az óbudai önkormányzat épp aznapra tűzte ki az aktuális, évi lomtalanítást. Nekem pedig dugig volt a pincém fölösleges lommal, úgyhogy kelletlenül, vonakodva bár, de rászántam magam, hogy nekiálljak rendezni e hosszú idők óta esedékes kötelességet. A nap végére nem is bántam meg, mert nemcsak rend lett, hanem váratlanul előkerült belőle egy ominózus doboz is…
Kábé tizenkét éve volt, hogy életem egy érzelmi mélypontjához érve, dühödten és keserűen kidobtam a szemétbe egy csomó, dobozokban lévő régi emlékemet, anélkül hogy kinyitottam volna őket. (Részben gyermekkori holmik, részben egyes személyekhez fűző kapcsolatok tárgyai és hasonlók.) Ezt akkor már nagyjából a következő hétre megbántam… És azóta is bánom (olyannyira, hogy még álmomban is néha előjön és kínoz). Többször kívántam, hogy visszamehessek a múltba, hogy azt ne tegyem.
Egész mostanáig úgy emlékeztem rá, hogy köztük volt egy olyan doboz, amiben a régi magyar kalandjáték-gyűjteményem tároltam. A saját munkám gyümölcse, plusz azok az eredeti programok az eredeti szerzőktől, amelyekre kölcsönösen elcserélve tettem szert. Mind közül ez bántott a legjobban, hogy nincs meg. És most… a pince legmélyéről előjött! Csak úgy, a kipakolás végén, egyszerűen ott volt.
Van benne kérem minden, bár a nagyobbik része személyes, és nem lesz publikus. Azok a science-fiction „regények” (khm!), amiket még tízévesen írtam. A gimnáziumi rajzaim és verseim. Általános iskolai ellenőrzőfüzetek. Meg ilyenek. Az egésznek a tetején a fent említett játékdobozok. Ez utóbbi pedig nem egy akármilyen lista:
9 db. (!) Gálya
1 db. Wasted Time
1 db. Kastély
1 db. Gonosz Herceg
1 db. Newcomer
1 db. Két Nap Négy Óra
Némelyik dobozában egy-két extra papírdarabot is találtam. Például a Gonosz Herceg mellett volt egy rövid levél Bagin Norberttől (Othis Bt. kiadó), amiben gratulál és köszöni (ő küldte azt postán, míg én meg egy friss-ropogós Gályát cserébe). Vagy a Newcomer mellett egy ’98 februári számla (ezek szerint úgy tűnik, hogy megvettem). Amúgy speciel ez sajna már a kései, ún. fekete dobozos verzió (melynek nem volt borítója, és csak attól kezdve adták, miután az első szériája elfogyott). A Két Nap Négy Óra történetét pedig megírtam már korábban (egy fekete-fehér, fénymásolt borítójú kazetta).
Sajnos ennél jobban elmélyülni nem maradt időm a témában, és legközelebb nyáron látogatok haza újra. Úgyhogy szépen el is tettem őket, és majd nyáron visszatérek rá: beszkennelek minden borítót és kézikönyvet, kipróbálom, működnek-e még a lemezeik stb. Különös tekintettel a kilenc darab Gálya-példányra: ezek sorsát el kell döntenem. Valószínűleg egy párat odaajándékozok majd egy-két embernek. Sőt, lehet, hogy egy-két példányt feldobok licitre valamelyik online közösségi és/vagy aukciós oldalon. (A következő pár hónapban eldöntöm, hogy mit tegyek.)
Ui.: A történtek margójára, még egy vicces apróság: előző éjjel – amikor még nem sejtettem semmit, viszont nem bírtam aludni, ezért a tévét kapcsolgattam összevissza – véletlenül melyik filmre találtam rá és néztem végig újra? Harcosok klubja…
(a téma folytatásai: Indiegogo helyzetjelentés és Indiegogo: The Galleon (A gálya) újrakiadás az Árok Partyra)