Fogós kérdés – alighanem halvány dunsztja sincsen róla senkinek. Már csak azért sem, mert az sem világos, hogy egyáltalán mire gondolunk, ha feltesszük a kérdést. Legalább két alapvető kiindulás tételezhető:

1.) Hány Commodore gép létezik? (vö. hány darabot adtak el belőlük eredetileg? – majd: mennyi maradt fenn belőlük mindmáig?)

2.) Hány ember került kapcsolatba Commodore gépen futó szoftverrel? (Ebből hányan régen, hányan ma, és hány az, akinek ez maradandó élményt jelentett?)

Az első kérdésre a válasz egy nyilvánvaló módon csökkenő, míg a másikra egy növekvő mennyiség (tehát az sem mindegy, mikor tesszük fel a kérdést). Mivel rengeteget lehet spekulálni rajta, kiindulásképpen ezért nem árt számba venni néhány tényt:

1.) C64-ből eladtak 17 és 22 millió közt nagyjából (1982-94 közt).

2.) C128-ból kb. 5-6 milliót (ezt 1985-89 közt).

Az összes többi Commodore gép ehhez képest szinte „nem számít” (VIC-20-ból pl. „csak” 1-2 millió, a TED sorozatból pár százezer stb.). Sőt, az összes többi home computer is mind hátramarad mellettük. Például az Amiga-családból összesítve kb. 4-5 milliónyit vettek meg (vagyis minden modellt összeadva kevesebbet, mint amennyit a C128-ból egyedül!), hasonlóképpen a teljes Apple-II sorozatból, vagy az Amstrad CPC-ből, Spectrumból, Atariból… stb. Így leginkább e két típusról van értelme beszélni. (Persze ehhez azért mindjárt tegyük hozzá, hogy a ritkább vagy a drágább gépek értékét is jobban megbecsülik, ezért mostanra már bizonyára közel sincs ilyen nagy eltérés az egymáshoz viszonyított mennyiségek közt. Ahogy muzeális értékekké válnak, a különbségek lassan kiegyenlítődnek.)

Ha ezeket összeadjuk, akkor akár 30 millióhoz közelítünk általuk… Viszont az egy nagy kérdés, hogy vajon ebből mennyi maradt fenn még ma. Nyilván csak a töredéke. (Na de azt már senki sem tudná megmondani, vajon ezer, tízezer, vagy százezer…)

Ebből mindjárt le is vonhatunk egy következtetést: közel minden harmadik-negyedik C64-re jutott egy-egy C128. (Azóta meg bizonyára még több jut. Ez logikus lenne, két okból: egyfelől a C64-ek nagy része a régebbiek közül pusztult el; másfelől a C128 mindig drágább volt és értékesebb, ezért jobban vigyáztak rá és ragaszkodtak hozzá is a tulajok. Tehát ma már minden második-harmadik C64-re juthat akár egy-egy C128. Hasonlóképp, a ritkább gépek részaránya általában „növekszik” az évek folyamán. Igaz, ezzel együtt nyilván növekszik a hibás vagy már nem működő példányok részaránya is.)

Ez az összesítve több tízmilliónyi gép az évtizedek során többször gazdát cserélt, azaz végső soron több százmillió ember került velük fizikai kontaktusba ezalatt. (Ezek nagy részének ma már nincsen ilyen gépe, viszont sokan köztük emulátor alatt újraélik élményeiket.) Szép számmal lehetnek még olyanok is, akik nem talákoztak az eredeti gépekkel, csak emulátorral.

De még mindig nem sejtjük, hogy hányan lehetnek e gépek mai birtokosai.

Csupán közvetetten tudunk erre következtetni, vagy becsülni. Vannak köztük gyűjtők, vannak aktív/passzív használók (és vannak, akik eladják a bolhapiacon). Viszont aki használja is, annak szüksége van egyéb eszközökre, melyek kiegészítik (többek között ugye háttértárakra). Miután a legutóbbi néhány évben számos ilyen holmi kaphatóvá vált, így mindezekből lehet saccolni a „sötét anyag” tömegére is. A legnagyobb sláger az SD2IEC (ebből akár több tízezer is már létezhet). A drágább termékekből nyilván kevesebbet vásárolnak: ezek közül kettőt tudunk számításba venni itt.

A holland Gideon Zweijtzer készíti a 1541 Ultimate I-II(+) termékcsaládot, míg a Turbo Chameleon 64 a német Jens Schönfeld és az Individual Computers cég gyártmánya. Egyikből sincs „hivatalos” adat pontos eladási mennyiségekről, azonban mind a kettő közel már egy évtizede létezik (vagy legalábbis fejlesztik), és annyit tudhatunk, hogy minden évben több száz példány elkél, sőt, minden egyes évben egyre több (az előzőhöz képest!). A különféle nemzetközi fórumokon elszórt információmorzsák szerint 1541U1-2 kb. 3-4 ezer, míg Chameleon kb. 1-2 ezer kelhetett el eddig: a kettő együtt tehát mondjuk olyan ötezer.

Mivel ezek több száz euróba kerülnek, a gépek tulajai közül relatíve kevesebben veszik őket meg (de mint írtam, évről évre egyre többen, azaz ezeknek is valahonnan jönni kell!), ezért minimálisan is több tízezer „gazdának” kell lennie (a piramis csúcsaként).

Ha valamilyen szép és kerek számot kéne mondani, de különösebb felelősség nélkül, akkor azt saccolnám, ebből kiindulva, világszerte mondjuk legalábbis százezernyi C64 (és tán azon belül/felül olyan több tízezernyi C128) gépnek kell még léteznie valahol. Ami persze lehet akár jóval több (de nem igazán látszik valószínűnek, hogy kevesebb). Ha több tízmillióból marad néhány százezer, az durván csak a gyártott gépek 1-2 %-át jelentené végül is. (Bár egy ilyen tömegtermék „tömegpusztulása” szintén érthető, miután a legtöbb ember szemében csak játékszernek számított.) Ez pusztán a magánvéleményem, hogy szerintem ennyi van, hisz képtelenség volna erről használható statisztikát csinálni. (Hogy kutatnánk őket fel? Mindazonáltal izgatja az ember képzeletét, ha mindenhol csak eladott vagy gyártott mennyiségek becsléseit látja cikkekben és weboldalakon.)

Végül tegyük fel a másik kérdést is: ki vagy mi a fene az a „Commodore-os”…? Egyik lehetséges legegyszerűbb válasz rá: az, akinek ilyen gépe van (vagy még mindig használ hasonlót). Másik lehetőség: Kunmadaras, tájszólásban (ilyenből csak egy van… bocsánat).

Az azonban elég biztos pontnak tűnik, hogy az emberekből jelentősen kevesebb van, mint gépekből; lehet talán pár tízezer maximum. (Kivéve, ha ideszámítjuk az alkalmanként emulátorozókat is, ami megfordítja, hiszen abból pedig sokkal több!) Bár notórius gyűjtőből meg még kevesebb akad – ezek viszont gyakran több tucatnyi vagy még több különböző retrogépből álló parkot felhalmoznak maguknak… De az átlagosabb júzernek is jellemzően ma már legalább egy néhány gépe van otthon. (Ehhez vehetjük alapul az egyik legnagyobb és legrégebbi nemzetközi fórumot, a Lemon64-et, ahol több, mint 13 ezren vannak regisztrálva jelenleg.)