Borító’s WANTED!

 2013.01.21. 22:57

Még valamikor tavaly ilyentájban kezdtem fogalmazni két nagyobb lélegzetű írásművet, melyből az egyik aztán el is készült, és a weblapomon publikáltam (Gép az emulánsok ellen – harminc éves és még mindig él, a C64 harmincadik szülinapjára, s mint úgy alakult, sajnos valamiképpen Tramiel bácsi halálának napján sikerült épp kitenni; szomorú, de szép szimbolikus egybeesés volt); a másik viszont félbemaradt, mikor nekiálltam programozni inkább, és az időt és az energiát helyette a fejlesztések vitték el… Azóta sem nyúltam hozzá, ugyan most már lassan tovább kéne folytatni. A címe: Volt egyszer egy inputsor, s amiről szól pedig: a(z) magyar kalandjáték-programozás történetéről egy rövid összefoglaló. Feltett szándékom, hogy idén azért elkészül…

bw1.jpg

Az eltelt idő alatt sokminden más történt, például egy igen kedves ember elküldte nekem egyik régi játékom, Az Alvilág Ura, mostanra már teljességgel elveszettnek hitt (és előzőleg általam még sosem látott!) eredeti Novotrade-es kiadású borítóját (plusz a lemezt, de az nem túl érdekes). Más emberek pedig küldtek mást (pl. A bosszú c. Rátkai-játékét). Korábban már turkálgattam magam is a különféle retroweboldalakon, és begyűjtöttem néhány hasonlót, ugyanis a cikkhez ilyen képanyagra feltétlenül szükség lesz. Továbbá egy remek dolog lenne, hogyha nemcsak képek formájában, hanem azok fizikai valójában sikerülne a régi magyar számítógépjátékokból összehozni valahogy egy mind teljesebb gyűjteményt az évek során, melyhez azt szeretném kérni mindenkitől, akihez majd eljut ez a hír, hogy amennyiben bárki, bárhol összeakad ilyesmivel, akkor (lécci! lécci! lécci!) üzenjen, vagy szóljon, küldjön stb. (Még nem tudom, hogy milyen módon, de valahogyan meghálálom később ezt.)

bw2.jpg

Az első esetet az Árok Party-s Cargo kolléga is megénekelte a Tehernaplóban, és ő is közzétette ugyanezt a kérést, tehát – ha az jobban tetszik – akár oda is lehet küldeni. Részemről a gyűjtögetés egyelőre így áll (illetőleg korábbról még egy-egy adag itt meg itt), és jó lenne, ha nem maradna ennyiben. Többek közt a szöveges kalandjáték műfaj egyik legismertebb hazai gyöngyszeme, az Időrégész borítójáról sincs semmi hír (ugyancsak a Novotrade adta ki még 1987-ben ezt is), márpedig az nem maradhat ki. Az első kommersz (azaz kiadott, és a hivatalos kereskedelmi forgalomba bekerült) magyar kalandjáték ugyanakkor még csak nem is 64-en, hanem Commodore Plus/4-esen született, A hős lovag (Tihor Miklós munkája volt 1986-ban); szerencsére legalább az megvan (a kiváló Plus/4 website lelkes üzemeltetőinek hála). A láthatólag már meglévő anyagokból is örömmel várnék akárkitől további vagy újabb küldeményt, mivel egyrészt ezek minősége általában nem túl jó, másrészt pedig sosem árt, ha több is van (ma már ezek különleges ritkaságok, minden példány egyedi!). A szíves segítséget előre is köszönöm.

bw3.jpg

Címkék: játék magyar cartoon retró commodore borító c64 doboz wanted plus/4 kalandjáték if gfx időrégész rátkai istván covering c16 olessák róbert az alvilág ura novotrade interactive fiction a hős lovag tihor miklós a bosszú iskolaszámítógép tehernapló

A bejegyzés trackback címe:

https://rosetta.blog.hu/api/trackback/id/tr95033509

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

CargoSGR 2013.02.06. 20:26:37

Nekem megvannak az Új Vadnyugat-ok, a Newcomer, és a Wasted Time-nak is meg kell lennie. Scannelem, aztán elküldöm a listához, ha a scan érdekel. ;)

rosettif · http://istennyila.hu/ 2013.02.07. 13:16:48

@CargoSGR: Hogyne, jöhet, bármi érdekel. Anno a ´90-es évekbeli magyar játékokból majdnem mindből volt egy eredeti példányom, amelyekre csere útján tettem szert (kölcsönösen adtunk egy-egy példányt egymásnak a különféle szerzőkkel). Egyik olyan dolog, ami miatt haragszom most magamra, hogy az egész gyűjteményem nincs már meg. (Sok más egyéb emlékemmel együtt benne volt egy nagy dobozban, amit egyszer, pár éve, egy gyenge pillanatban egy az egyben kidobtam. Szerencsére ezek azért néha felbukkannak ma még itt-ott. A még régebbi (kb. ´80-as évekbeli) cuccok már egy (még) keményebb dió, ld. az Időrégészt, ami egyelőre legjobb tudomásom szerint mind a mai napig nem került még meg...

Amaroo 2013.02.15. 13:10:15

Köszönöm szépen Robi, hogy ide is kiraktad a Bosszút borítóját. Jó látni a scenemet. :)
Ha netán szerveztek kiállítást szívesen kölcsön adom vagy elviszem.
Egyszer én is követtem el nagy baromságot amikor eladtam a C64-emet. Benne volt a gyűjteményeben a Csavargás a gombák birodalmában eredeti kazettás verzió.
Ha ezt is elmondom, hogy ebből az összegből vettem egy hangkártyát ...
Hát ez sem most volt.

Walter Hartwell White 2013.02.18. 01:06:08

A régi szép idők, amikor még hobbiprogramozók is labdába rúghattak játékfejlesztés terén. Nehéz elképzelni manapság a multimillió dolláros megakorporációk árnyékában...

rosettif · http://istennyila.hu/ 2013.02.19. 01:33:57

@¡Viva La Onda!: Igen, belerúghattunk a labdába. De a szép nyugati focipályákra már esély sem volt eljutni...

rosettif · http://istennyila.hu/ 2013.02.19. 13:33:40

@¡Viva La Onda!: @Amaroo: Mondjuk minden ilyen "hőskorszakban" az a szép, hogy akkor (még) ember(ny)i méretűek a dolgok és nincsen túl sok belőlük (ld. zeneipar, filmipar stb.). Mint ahogyan az is, hogy ez elmúlik. Inkább szerencsések vagyunk, hogy még részt vehettünk benne... Csak az a kár, hogy ennek emlékeit ma már láthatólag nem becsüljük túlságosan meg (no és aki egyszer átélte és érezte az ízét, az már nem szívesen szakad el tőle :).
süti beállítások módosítása