Mai napon ama hőn szeretett volt, oly’ kedves és régi jó matskám, Lujza halálának tízen negyedik esztendei fordulója vagyon. Olvasómtól kérném, íly módon egy épp’ fél perczes néma tsendes vigyázzban állással emlékezni Rá. Szegény, idősb korára nem kedvelheté már az’ Ő kedvencz foteljének műprém borításának és az’ Ő maga saját bundájának öszve dörzsölődése folytán keletkeztetett elektrostaticus feltöltődést, illetőleg a’ – hasonlatos’ képpen feltöltődött – gazdinak az érintése nyomán történt időnkénti kellemetlen, szikráztató villámos kisüléseket. Három heti mélyhűtő szekrényben való tartózkodást követőleg végezetül 1999 márczius elejének tájékán az Zugligeti erdő mélyén (valahol az Tündér hegyi és az János hegyi Út közt fél úton) elföldeltetett. Egy, fára szegzett (s az’ idő óta az’ ő maga physicai anyagában immáron alighanem megsemmisült volt) magyar rovás írásos fa táblátska őrizé az’ Ő Emlékét, s meghitten hirdeté, hogy’ „Élt vala tíz meg öt évet”. (Ama három hetes mélyhűtőben egy végtében való tartózkodás az’ végett válék oly’ okvetlenül szükségessé az’ Ő Számára, mert’ hogy a’ kő szerénti módon keményre fagylalt erdei humus és fél méteres hó rétegeknek bolygatása eleinte tsak nem lehetetlen küldetésnek látszék, s több rendbéli sikertelen próbálkozásoknak utána engede tsak fel a’ kívánatos mértékben.) Egy, holtának előtte nem túlságos sok időkkel készültetett dagerrotypián az elhúnyt megtekinthető, az’ Ő maga jó Szerettei körében (nem itt a’ hol, ha’ nem tsupán eme linkre reá kattintandván felnyílandó teljes képben, szemtől nézvést ott bal felőli oldalt Én magam), s a’ hunczutabb és fürgébb tekintetűek magok a’ háttérben az polcon tüstént kiszúrhatandják majd’ magoknak is ugyan tsak Az gálya egyik példányát a’ képben.