Mialatt az elmúlt napok (hetek) során a környező városok (és országok) lakói a rekordokat döntő árhullámmal küzdöttek (és küzdenek), én kárhozatos, bűnös módon – ahelyett, hogy homokzsákolnék – arra vetemedtem, hogy szépen hazautazzak, és – néminemű konyhabútor cuccolása, szerelése közben – összeszedegessem, amit előzőleg küldözgettek nekem különféle kedves ismeretlen ismerőseim. Szegény szomszédaim, akik vállalták, hogy rendezik a postát és az egyéb ügyeimet távollétemben (és akiket előzőleg elmulasztottam felkészíteni lelkileg a közelgő veszedelemre), némiképpen megütközve tapasztalhatták, hogy a külső és a belső árvíz (ez esetben: beázás a felső lakótól) mellett megindult a váratlan és gyanús „kis” csomagocskák áradata is az ország mindenféle pontjáról… Bennük többségében Commodore-os (néha egyéb) retró gépekkel és alkatrészekkel. Elégedettséggel konstatáltam, hogy mindent épségben kézhez kaptam, amit vártam, köztük számos csemegét… Ezek közül itt most említendő: egy-egy C128 és C64, valamint egy-egy lemezegység (egy 1571 és egy 1541/II); továbbá egy csomó egyéb kiegészítő, amelyeket velük fogok használni.

A hozzám jutó gépek először is úgy járnak, mint Malacka, és kényszermosdatásnak vettetnek alá. A legkegyetlenebbül a billentyűzetekkel bánok el: őket simán benyomom a csap alá, és átöblítem bő vízzel. Nem kell aggódni, ez egy teljességgel ártalmatlan folyamat, hiszen ezeket még megcsinálták régen rendesen, és nem úgy, mint a mai vackokat… A sokat próbált haláltábor-szökevény cége nemhiába kezdte írógépekkel a pályafutását.

Az én saját, régi 64-esemét például a macskám rendszeresen, notórius módon összetévesztette a vécével… és láss csodát, még ma is működik. Márminthogy a billentyűzet működik – a macska nem. (A macskaszőrgomolyagok közé keveredett hosszúkás, tű alakú húgysavkristályok régebben még jól megfigyelhetők voltak a billentyűk között, amíg egyszer végre ki nem pucoltam – sajnos ma már nem pótolható, miután a szóbanforgó macska elromlott, sőt, elföldeltetett.)

Természetesen az alaplapokat is kivettem a gépekből, és belőlük az összes cserélhető foglalatban lévő chipet – azután egyenként mindent megtisztítva vissza. Az „RF shield”-nek csúfolt alufóliázott kartonlemezt viszont pontosan oda dobtam, ahová való: a szemétbe. (Ez a Commodore cég olyasféle jóárasított tahóságai közé tartozott, mint teszemazt a műgyantával kiöntött tápegység…) Szerencsére a 128-asban egy rendes, belső fémborítás szokott lenni, így az maradt – csak az ezeréves (azóta már ki tudja, miféle egyéb kémiai vegyületté átalakult) pasztát törölgettem le az érintkezési felületeiről (ezt majd később, ha lesz kéznél, egy hatékonyabb modern hűtőzsírral pótolom, például az egyik kedvenc Arctic Cooling-tól; ámbátor a plasztiktokozású IC-k hőátadó képessége is, hát, ugye enyhén szólva megkérdőjelezhető). Ugyancsak egy későbbi fejlesztési fázis része lesz az egész rendszer „megdzsiffidoszosítása” (milyen szépen hangzik is ez magyarul!): más szóval a Kernal ROM-ok cseréje az összes gépben és a lemezegységekben a CMD-féle JiffyDOS-t tartalmazó (és futás közben ki/be kapcsolgatható) IC-kre. (Ami azért jó, mert sokkal gyorsabb lesz tőle minden lemezművelet, s a modern bővítőeszközök jelentékeny hányadában az ehhez való támogatás benne van már gyárilag.) Sajnos a C64 alaplapnál ehhez bizony forrasztani kell: kiszedni az eredeti ROM-ot, és egy foglalatot építeni be a helyére (abba lehet aztán betenni az új IC-t); az összes többi cuccnál viszont eleve már foglalatban van a ROM, így azoknál könnyűszerrel, puszta kézzel kicserélhető.

Örömmel fedeztem fel, hogy a C128 (valamelyik) hajdani tulajdonosa (talán ugyanaz a jótét lélek, aki oly pormentesen megőrizte azt a számomra) még egy apró változtatást eszközölt már rajta korábban: a videokimenetet „megpatkolva” kivezette külön hátulra az audiokimenet jelét egy kisjack csatlakozóra, amivel így fejhallgatóra vagy hi-fi erősítőre is köthető. (Sajnos némi üröm az örömben, hogy ez a rész is – akárcsak a videojel – enyhén kontaktos. A 80-oszlopos módban pedig kicsit ugrál a kép, ez nem tudom, hogy melyik eszköz hibája.) A floppyparkhoz nemsokára újabb társak csatlakoznak (többek közt egy 1581-es és egy 1570-es is – mind a kettő ritkaság), aztán jön a többi egyéb kiegészítő… egy sor cartridge, modem, egér, kábel stb. Nagyjából a következő fél évre már meglesz így a muníció blogolásice – programozni úgysincs időm mostanában, ezért szabad perceimben inkább őket tesztelgetem, aztán szép apránként beszámolok mindenről.

Hogy a kialakult kockaságot oldjam, tessék, itt van még egy fotó, két gömbölyű kis hordóval, és hozzávaló bőrökkel és szögekkel – ezekből meg taiko dobok lesznek ám. (Hm, ha jól számolom, talán olyan nyolc éve kezdtem neki ezeknek… úgyhogy most már tényleg ideje is lenne, hogyha végre elkészülnének.)

(előzmény: Egyeske)