A macska, a veréb és a kis sün együtt üldögélt a verandán, az égbolton már lassan lefelé vándorló, és egyre mélyebb szögben rájuk eső, már nem forró, de nagyon kellemesen meleg késő délutáni napsütésben fürdőzve az alulról is hasonlóan simogató deszkákon, és mindenféle hétköznapi csacskasággal ugratták egymást barátilag, jóllakottan, lustán, amikor a macska váratlanul jelezte, hogy furcsa mozgást lát. Átfordult a hátáról a hasára, és úgy figyelt a távolba, mígnem a többiek is észrevették, hogy egy szürke kisegérke közelít.

Valójában ez a Nagyon Kedves Kisegérke minden egyes napon pontosan ugyanazt az utat tette meg, egymagában szerényen és szorgalmasan gyűjtögetve, csak a másik három tartózkodott eddig minden egyes alkalommal máshol, ezért találkoztak aznap este először.

- Szervusztok! - üdvözölte őket a kisegér. - Képzeljétek, ma van a születésnapom!

- Remek - közölte a macska, meleg, puha jobb tappancsát az egér fejecskéjén lazán nyugtatva. - És mennyi leszel most?

- Egy - felelte az egér, míg a macska egyensúlyozási pontként használta a fejét, mosakodás közben.

- Szóval akkor ez az első?

- Igen, azt hiszem. Legalábbis eddig nem volt. De akkor ez azt jelenti, nem?

- Csip - jegyezte meg a veréb.

- Kizárásos alapon, igen - vágta rá a sün gyorsan, mert aggódott, hogy kimarad a társalgásból.

- Szerintetek lesz még több is? - kérdezte az egér álmélkodva. - És ha igen, akkor mennyi?

A veréb erre majdnem megint azt válaszolta, hogy csip, de a kis sün most már gyakorlottan megelőzte, átvette a szót, és kifejtette, hogy ezt sosem lehet tudni, valakinek több jut, valakinek kevesebb (a valóságban persze fogalma sem volt róla, ez az egereknél hogy megy). A veréb viszont nem engedte magát elnyomni, jóllehet ő még kevesebbet fogott fel a témából, lévén genetikailag képtelen a számolásra, hisz nincsenek a mennyiségek megkülönböztetéséhez használt fogalmak kifejlődve még az agyában, de mindenáron szólni akart, ezért önmagát is meglepte, hogy önmagát is felülmúlva megjelent a fejében egy Nagyon Okos Gondolat, és gondolkodás nélkül kimondta, de jó hangosan, hogy:

- Ünnepeljük meg! Ünnepeljük meg!

Pillanatnyi csend lett, mindenki a verébre nézett, részben féltékenyen, részben elismerően.

- Remek ötlet - ismételte meg a macska.

- Jó, jó, jó, de miképpen? - gondolkodott hangosan a kis sün.

Az öntudatlanul a ranglétrára ugró veréb erre színes, tarka vetőmagok tömkelegét vizionálta, mely végtelen, vagy legalábbis számolatlan, jól van, legyen akkor számolhatatlan, és odabent a Kertben pedig mindig van belőle, mindenkinek jut... és tüstént meg is indult, vitte magával a többieket is...

De megtorpantak, mert a kapuban a Méltóságos Csirke Mama álldogált épp féllábon, és nézett - pikkelyesen, karmosan és csőrösen. (A kerítésen belül több tucatnyi pelyhes, sárga, frissen kikelt csibe totyogott és keringőzött jókora területen szétszéledve, bokrok alatt, fűben, ártatlanul, rebarbarát csipegetve, és ők érezték, csak át kell jutniuk, hogy ők is ott bent legyenek.)

A kis sün bátorítva előrébb tuszkolta az egeret, mert úgy érezte, határozottan a kezébe kell vennie a kezdeményezést, és udvariasan és diplomatikusan elő kell vezetnie az ünnepélyes keretet, de nem tudta, hogy hogyan kezdjen hozzá, sőt, önkéntelenül a fejét lesunyva és óvatosan pislogott csak felfelé a feketés kis gombszemeivel és szimatoló orrával, mert borsózott a háta, és felálltak a tüskéi a csirke mama üveges tekintetétől és merev pillantásától.

- Kedves mama, tudja, hadd mutassam be a barátunkat, akinek ma van az első szülinapja, ezért úgy gondoltuk... - magyarázta, mialatt a csirke mama levegőben tartott lába egyszer csak a megszeppent egér hátára került valahogy, és durván lenyomta.

- Ööö... mármint... - folytatta a kis sün egyre bizonytalanabbul, miközben a veréb idegesen felrebbent egy alacsonyan lévő faágra.

- Nyekk - mondta a kisegér, amikor a csirke mama lecsapott a csőrével, és eltörte a gerincét.

A veréb nagyon gyorsan még egy ággal magasabbra ugrott.

- Reccs - mondta a kisegér, amikor a csirke mama feldobta a levegőbe, aztán elkapta, a hatvanötmillió éve kihalt őseitől megörökölt rezzenéstelen vehemenciával, s a helyettük a bolygót ma uraló emlős kisrágcsáló tehetetlen teste csőrök közé ékelődött ernyedt húscafattá fittyedt.

- Ropp - mondta a kisegér, amikor a csirke mama lenyelte egészben, és eltűnt.

A kis sün eddigre már úgy döntött, hogy inkább mégsem fejezi be a mondatot, és miután egyikük sem tudta, mit kell mondani egy ilyen helyzetben, így hallgattak. Ezt végül is a macska törte meg:

- Gyertek, srácok, menjünk, hátha találunk egy másik egeret - és megindult.

- Mi? Ezt hogy érted? - csipogott a veréb csodálkozó szemmel, és bár nem kapott rá választ, ment ő is.

- Ezt elintéztük - motyogta a kis sün csalódottan, és nyomorultul kullogott a többiek után.

Ám szerencsére végül minden jóra fordult, mivel hamarosan elfelejtették, hogy mi történt, és soha többé nem jutott az eszükbe.

(előzmények: A kis sün és a nagy medve, A vad nyulak, A kis gyufagyáros lány, és A kipufogó)