Még éppenhogycsak nekikezdődött az ősz, amikor a kis sün és a nagy medve már az erdő mélyét járták, lesve, hogy majd hol érdemes szálláshelyet bérelni a téli álom hónapjainak a kibekkelésére. Ekkor történt meg, hogy ráleltek a kipufogóra. A baljós fémtest más autóalkalmatosságokkal együtt hevert, rozsdásan és félig beágyazottan a hulló levelekkel takart nedves avarban.
A sün szemében egész hatalmasnak tűnt, és valahogy a tojásokkal teli űrjárművet juttatta az eszébe az Alienből, amit egyszer látott. Megborzongott: talán időtlen idők óta itt áll. Ránézésre mindenképpen régebbinek látszott, mint egy sünöltő (de nem tudta, hogy medveöltőben ez milyen hatást kelthet). Kíváncsian kérdezte a medvét:
– Te, te tudod, hogy a kipufogó valójában micsoda?
A medve először csak mellébeszélt, mivel nem akarta azt a hatást kelteni, hogy nem tudja; de miután nem tudta, és ő is kíváncsi volt rá, így végül is az lett belőle, hogy elmentek a bölcs bagolyhoz, akit megkértek, hogy mondja el, hogy ő mit tud. A bagoly készségesen elmagyarázta nekik, hogy kérem szépen, az ősi maya kultúrának volt egy ún. kipu-írása, vagy az eredeti helyesírás szerint quipu, ami ilyen kötelekre kötött csomókból állott, és valamivel ugye azt is fogni kellett, ennek érdekében pedig ún. kipu-fogót használtak.
Máris úgy érezték, mindent értenek. Megköszönték, aztán szépen visszaballagtak. A medve közben kikövetkeztette, hogy nyilván nem pusztán az eszközt hívták kipufogónak, hanem azt is, aki használta, és az ilyen személyeket nagyon megbecsülték, magas rangú szellemi vezetőnek számítottak a társadalomban.
Utolsó kommentek